Kultúra

2019.01.24

Tovább folytatja sikeres munkáját a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény

Szakáll Lászlóné – Lujzi néni 2017-ben javasolta, hogy A Révész István Helytörténeti Gyűjteményt a város működtesse tovább, amire 2018 szeptemberében sor is került. Az intézmény vezetője, dr. Kerekes Dóra beszámolt a tavalyi évben végzett munkáról, a gyűjtemény sikereiről és a további célokról.

A beszámolóból többek között megtudható, hogy 68 új tárgy, fotó és dokumentum került a gyűjteménybe, 9 interjú készült, 720 látogatója volt az intézménynek; dr. Kerekes Dóra 4 kutatót fogadott, 2 OKTV-re készülőnek segített, 29 múzeumpedagógiai foglalkozást tartott, 6 rendezvényen vett rész a gyűjteménnyel, 13 szakpublikációt írt és 2 könyvet szerkesztett meg (Sétáljunk együtt Dunakeszin!; Dunakeszi története II. 1910–2017)

Az intézményvezető igyekszik minél szélesebb körben népszerűsíteni a gyűjteményt, ezt mutatja az interneten, a közösségi médiában való megjelenítés. Dr. Kerekes Dóra folyamatosan kereste fel a városban található oktatási, nevelési intézményeket annak érdekében, hogy az óvodáskorú gyermekektől egészen a fiatal felnőttekig mindenki megismerje a gyűjteményt.

A 2019-es évi tervek között szerepel a példaértékű munka folytatása, a városi rendezvényeken való folyamatos részvétel, az intézmény anyagainak digitalizálása és minél szélesebb körben való megismertetése.


Ajánlott hírek

Ajánlott
2018.május.30

A dunakeszi Révész István Helytörténeti Gyűjtemény (2120 Dunakeszi, Szent István utca 48.) szeretettel várja 2018. június 23-án (szombaton), 17.00 és 24.00 között egy éjszakai látogatásra a városunk történetét, hagyományait bemutató kiállításon.

Ajánlott
2019.február.19

A Dunakeszi Anno Facebook oldal azért jött létre, hogy – a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény tevékenységi körét kiegészítendő – egy következő generációs helytörténeti archívumként szolgáljon a most itt élők és az utókor számára. Ugyanakkor az oldal célja az is, hogy látogatói egy kellemes, virtuális városi időutazáson vehessenek részt.

Ajánlott
2018.április.11

Minden évben április 11-én van a Költészet Napja, melynek alkalmából ma délelőtt a hagyományokhoz híven a Szent István Általános Iskola diákjai Dunakeszi főterén közösen szavaltak.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitva tartás:

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Építéshatóság ügyfélfogadása:

Hétfő 13:00 - 17:30
Szerda


08:00 - 12:00
13:00 - 16:00

Péntek 08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Új Széchenyi terv