Sport

2018.09.12

Zárjuk együtt a Mozdulj Dunakeszi! szezont!

Idén május 28-tól minden hétfőn, szerdán és pénteken három helyi edzővel és egy táncoktatóval mozdulhatott városunk lakossága hétről hétre a Katonadombon. Itt az ideje, hogy egy utolsó közös órával búcsúzzunk a 2018-as Mozdulj Dunakeszi!-től.

Izgalmas és mozgalmas időszakot tudhatunk magunk mögött, ugyanis idén egy új mozgásformát – a szenior örömtáncot – ismerhették meg a Katonadombra látogatók, valamint új belépőként Péter Zsófia, a Harmónia Központ edzője mutatkozott be szerdánként. Hétfőn Kutasi Kellyvel és a KELLYS Hungary csapatával mozdulhattatok, pénteken pedig Nagy Amarilla garantálta egész hétvégére az izomlázat. Három meglepetés vendég is ellátogatott a program keretein belül Dunakeszire, júniusban Béres Alexandra, júliusban Szentgyörgyi Romeo, augusztusban pedig Rubint Réka érkezett, hogy megmozgassa városunk lakosait.

Szeptember 12-én zárjuk együtt a 2018-as Mozdulj Dunakeszi! szezont egy remek hangulatú edzéssel. 18:15-18:30-ig Edit egy kis ízelítővel készül a tánc világából, majd 18:30-19:30-ig a színpad Kellyé, Zsófié és Amarilláé lesz. Aki könnyedebb mozgásformára vágyik, Edit a bemutató után a Duna-parton tart majd szenior tánc órát, akinek kedve tartja bármikor csatlakozhat hozzájuk.

Attól, hogy az idei szezon véget ér még nem kell feladni a mozgást, hiszen városunk edzőtermei számos lehetőséget kínálnak kicsiknek és nagyoknak egyaránt, hogy fittek és egészségesek maradjunk az őszi és téli időszakra is.


Ajánlott hírek

Ajánlott
2019.szeptember.23

A Mozdulj Dunakeszi 2019-es szezonja ugyan véget ért, azonban fontos, hogy ne hagyjátok veszni azt az eredményt, amit a nyári hónapok alatt elértetek.

Ajánlott
2020.február.24

A jó idő beköszöntével ismét alkalmunk nyílik arra, hogy a friss levegőn, egy közös lakossági futással szellőztessük ki a fejünket, frissítsük fel gondolatainkat.

Ajánlott
2018.május.25

   Idén is megmozdul Dunakeszi! Immár harmadik alkalommal rendezzük meg a minden évben oly népszerű és közkedvelt Mozdulj Dunakeszi! -t városunk tömegsport programsorozatát.

Ajánlott
2020.május.13

A március eleje óta tartó járványhelyzet a városi programokat sem kíméli. Sajnos több dunakeszi program is lemondásra került, azonban a Dunakeszi Programiroda igyekszik minden helyzetből a maximumot kihozni.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Tájékoztató közigazgatási leállásról.

A Polgármesteri Hivatal 2020.

augusztus 10-22 között zárva tart.

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy 

az építéshatósági ügyek

2020. március 1-jével a

Kormányhivatalhoz kerültek.

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

 

13:00-16:00
bejelentkezés:
foepitesz@dunakeszi.hu

Péntek
(ügyfélszolgálat)
08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Új Széchenyi terv