Közérdekű

2020.02.27

Március 4-én kezdődik a Dunakeszi Diák Akadémia ingyenes képzése

Március 4-én indul Dunakeszin a fiatalok tehetséggondozó műhelye – a Dunakeszi Diák Akadémia.

A város célja, hogy helyben felkarolja a tehetségeket, tapasztalathoz juttassa őket a munka világában, segítséget kapjanak a pályaválasztásban mentális és szakmai szempontból egyaránt, a város pedig a fiatalokon keresztül új impulzusokhoz jusson, kreativitással, új szemlélettel gazdagodjon.

A fiatalok február 19-ig jelentkezhettek a Dunakeszi Diák Akadémia ingyenes képzésére egy online jelentkezési lapot kitöltve. Ezt követően, február 26-án került sor a Diák Akadémia növendékeinek kiválasztására.

Az előadások tematikáját elsősorban a résztvevő fiatalok érdeklődésének megfelelően alakítottuk ki, akik érdeklődnek többek között a pályaorientáció, kapcsolatok, sport és környezetvédelem iránt is.

A mentorprogram előadói között olyan nevek szerepelnek, mint:

  • Hossó Nikoletta, a Nemzetközi Protokoll Szakszervezetek Szövetsége alapító elnöke
  • Kalla Lili influencer, a Zöldebb bolygó blog szerzője, szerkesztője
  • Hevesi Krisztina szexuálpszichológus
  • Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Kis Simon Ildikó mentáltréner
  • Profession.hu - Galgóczi Krisztina - HR Business Partner és Göröcs Lili Melinda – HR vezető
  • Azurák Csaba – közismert televíziós személyiség, a Budapest Honvéd kommunikációs és marketingigazgatója

Ajánlott hírek

Ajánlott
2020.február.14

2020. március 4-én indul Dunakeszin a fiatalok tehetséggondozó műhelye – a Dunakeszi Diák Akadémia. A város célja, hogy helyben felkarolja a tehetségeket, tapasztalathoz juttassa őket a munka világában, segítséget kapjanak a pályaválasztásban mentális és szakmai szempontból egyaránt, a város pedig a fiatalokon keresztül új impulzusokhoz jusson, kreativitással, új szemlélettel gazdagodjon.

 

Ajánlott
2020.május.13

2020. május 12-én bemutatta a két új középiskola eddig elkészült koncepcióterveit az Incorso Kft. mérnök csapata. A meghallgatáson szakmérnökök ismertették a terveket, elhangzott sok fontos kérdés, melyeket meg is válaszoltak.  Év végére lehetnek meg a végleges kiviteli tervek, ez után következik a kivitelező kiválasztása.

Ajánlott
2019.január.04

Az Út a Lehetőségekhez Alapítvány benyújtotta a Tesco részére az "Ön választ, mi segítünk" címmel pályázatát, amivel megnyerte a bejutást ahhoz, hogy a Dunakeszin található Tesco bevásárlóközpontokban a vásárlók vásárlásaik után kapott korongot az alapítvány részére dobják be a Tesco áruházakban kihelyezett gyűjtőládákba.

DIÓSSI CSABA

Dunakeszi Város Polgármestere

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön minden, Dunakeszit érintő fontos eseményről.

Írjon nekünk

Közérdekű

Elérhetőségeink

Dunakeszi Polgármesteri Hivatal:

Személyes ügyfélszolgálat:

2120 Dunakeszi, Fő út 25.

Elérhetőségek:
Központi ügyfélvonal: +36 27 542 800
Központi telefax: +36 27 341 182

Közvilágítás hibabejelentés:
(EUROVILL Kft.; 0-24 óráig hívható)

Telefon: + 36 80 980 030
Email: kozvilagitas@kozvilagitas.hu

DMRV Zrt. hibabejelentés (0-24 óráig hívható):

Telefon: +36 27 511 511

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: +36 70 380 6473

Email címek:
Központi: ugyfelszolgalat@dunakeszi.hu
Jegyző: jegyzo@dunakeszi.hu

Nyitvatartás:

 

Hétfő 08:00 - 17:30
Kedd 08:00 - 16:00
Szerda 08:00 - 16:00
Csütörtök 08:00 - 16:00
Péntek 08:00 - 12:00

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy 

az építéshatósági ügyek

2020. március 1-jével a

Kormányhivatalhoz kerültek.

 

Főépítészi iroda ügyfélfogadása

2020 március 1-jétől:

Hétfő
(ügyfélszolgálat)
13:00 - 17:30

Szerda
Passa Gábor
főépítész

 

13:00-16:00
bejelentkezés:
foepitesz@dunakeszi.hu

Péntek
(ügyfélszolgálat)
08:00 - 12:00

Polgármesteri beszámolók

Dunakeszi Polgár

Dunakeszi Post

Városi Sportegyesület Dunakeszi

Gérecz Attila Tanuszoda

Új Széchenyi terv