• Image 01
  • Image 02
  • Image 03
  • Image 04
  • Image 05
  • Image 06
KERESŐ

Tisztelt Látogató! 

Üdvözlöm Dunakeszi Város honlapján!

Közösen vállalt célunk volt, hogy felelős gazdálkodással átláthatóvá, igazi közösséggé válva élhetőbbé tegyük városunkat. Igyekszünk, hogy ez a munka, a közösen elért eredményeink, szolgáltatásaink mindenki számára jól követhetők legyenek. Büszkeséggel tölt el, hogy városunkban igazi közösségi élet van jelen, sokan csatlakoztak a Dunakeszi a Mi városunk összefogáshoz. Kíváncsiak vagyunk véleményére, amelyet megoszhat velünk itt a honlapon keresztül. 

Dióssi Csaba 

polgármester

Véget ért az iskolakezdési adománydoboz-akció

Az elmúlt két év hagyományai és sikerei alapján idén is megszervezték az iskolakezdési adománydoboz-akciót.

Hétfőn kezdődnek a VI. Dunakeszi Feszt építési munkái

Tisztelt Lakosság! A VI. Dunakeszi Feszt építési munkálatai miatt 2016. szeptember 5-től le lesznek zárva a Katonadomb rendezvénytér Katonadomb sor felőli bejáratai.

Buszmenetrend a Dunakeszi Feszt idején

Ahogy azt már megszokhattuk, idén is közlekednek a fesztiválbuszok! A VI. Dunakeszi Feszt idején, 2016. szeptember 9. és 11. között az alábbi menetrend szerint körjáratok indulnak a Katonadombra.

Istenek és hősök a Késő-római Kikötőerődben

Mesék, mondák, mítoszok, bibliai jelenetek ihlette tűzzománc- és festménykiállítás nyílik szeptember 10-én.

Teljes útzár a Pálya utcán augusztus 23. és 31. között

Tisztelt Lakosság! Mint arról már korábban értesítettük Önöket, elkezdődött a Pálya utca burkolatának teljes felújítása, melynek keretein belül megújul a Pálya utca teljes útszerkezete a Kápolna utcától egészen a vasúti aluljáró Budapest felőli oldaláig.

VI. DunakesziFeszt a Katonadombon

Naptárakba beírni: szeptember 9. és 11. között hatodszor is Dunakeszi Feszt!

Megújul a Fő út környezete

Tisztelt Dunakeszi Lakos! Mint arról már korábban a sajtóból értesülhetett, 2017-ben megvalósul Dunakeszi Városának egyik leglátványosabb beruházása, a Fő út környezetének felújítása, amely magába foglalja a légvezetékes elektromos (és telekommunikációs) hálózat földkábelesre történő átépítését, a villanyoszlopok cseréjét, a Fő úttal párhuzamosan további parkolóhelyek létesítését és a közút zöldfelületeinek növelését is.

Megnyílt a városi csónaktároló

Dunakeszi Önkormányzata az elmúlt években jelentős hangsúlyt fektetett a vízisportok fejlesztésére, az itt élők igénye alapján pedig létrehozott egy városi csónaktárolót.

A lélek az, ami éltet…! – Zarándoklat Dunakeszin

Szeptember 3-án közös zarándoklatra invitálnak minden kedves érdeklődőt az alagi templomromhoz a dunakeszi egyházközségek.

Dunakeszi

Véget ért az iskolakezdési adománydoboz-akció

Adományátadás 005Az elmúlt két év hagyományai és sikerei alapján idén is megszervezték az iskolakezdési adománydoboz-akciót.

Bővebben...:

Hétfőn kezdődnek a VI. Dunakeszi Feszt építési munkái

cover 2Tisztelt Lakosság! A VI. Dunakeszi Feszt építési munkálatai miatt 2016. szeptember 5-től le lesznek zárva a Katonadomb rendezvénytér Katonadomb sor felőli bejáratai.

Bővebben...:

Buszmenetrend a Dunakeszi Feszt idején

cover 2Ahogy azt már megszokhattuk, idén is közlekednek a fesztiválbuszok! A VI. Dunakeszi Feszt idején, 2016. szeptember 9. és 11. között az alábbi menetrend szerint körjáratok indulnak a Katonadombra.

Bővebben...:

Istenek és hősök a Késő-római Kikötőerődben

erődMesék, mondák, mítoszok, bibliai jelenetek ihlette tűzzománc- és festménykiállítás nyílik szeptember 10-én.

Bővebben...:

Adventi jótékonysági hangverseny a Szent Mihály templomban

12333766 1254940761199068 456264780 oA Dunakeszi Szent Mihály plébánia és a Szent Mihály karitász csoport szeretettel meghívja Önt és családját a december 13-án, 19 órakor kezdődő Adventi jótékonysági hangversenyre.

Simon András grafikusművész kiállítása

NévtelenAz ÉletFa Rehabilitációs Intézet meghívja Önt, családját és barátait Simon András grafikusművész kiállításának megnyitójára.

Bővebben...:

Dunakeszi koncertfúvósok - Jubileumi Hangverseny

dkalloplakatA Dunakeszi Fúvószenekari Egyesület szeretettel meghívja Önt és kedves családját az egyesület 25 éves jubileumi hangversenyére.

Bővebben...:

Német nemzetiségi oktatás a Fazekas Mihály általános iskolában

A Dunakeszi Fazekas Mihály Általános Iskola   általános iskolai   nevelés - oktatás alapfeladatán belül  a német nemzetiséghez tartozók általános iskolai nevelése –oktatása feladattal bővíti   tevékenységét a 2014 /2015   tanévben .

Bővebben...:

Kiváló eredménnyel búcsúznak a középiskolától

radnótiEzekben a napokban zajlanak az érettségi vizsgák városunk egyetlen középfokú intézményében, a Radnóti Miklós Gimnáziumban. A három végzős osztálytól a ballagási ünnepségen köszöntek el tanáraik, diáktársaik. Varga Tibor igazgató elmondta, a végzős osztályok kiváló eredménnyel fejezték be középiskolai tanulmányaikat.

Bővebben...:

Egyenlő Bánásmód Hatóság

Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálatához, hátrányos megkülönböztetés éri

Bővebben...:

Ebösszeírás 2015

kutya3Tisztelt Ebtartó!

Bővebben...:

Kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatás

Dunakeszin a kötelező kéményseprő-ipari közszolgáltatást végző  Magyar Kémény Kft kollégái 2015 január 9. és 2015 július 30. között keresik fel a lakosokat.

Bővebben...:

Meglévő szelektív szigetek

Meglévő szelektív szigetek

Bővebben...:

Meghívó - Menni vagy maradni című előadásra

Szeretettel meghívjuk december 11-én 18 órára a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola könyvtárába a "Menni vagy maradni" című előadásra.

Bővebben...:

Szülőklub

Szülőklub 2014.11.09.-én

Témája: „Pszichoszomatikus zavarok óvodás és kisiskoláskorban”

Bővebben...:

40-en túl - Életközépi válság a családban

40entul valsag vilagos nagyA Diófa Nagycsaládosok Egyesülete szeretettel meghívja Önt 40-en túl- Életközépi válság a családban c. előadássorozatára.
Az előadássorozat célja az, hogy az életközépi válság előtt álló családokat felkészülten érjék az esetleges nehézségek, akik pedig aktuálisan benne vannak, segítséget kapjanak a "túléléshez".

Bővebben...:

Szeptember 20-án Dunakeszi Alcsófesztivál a Muskátli utcában

alsói lecsófesztiválA tavalyi közönségsikeren felbuzdulva idén ismételten megrendezi Benkő Tamás önkormányzati képviselő és Szabolcs Csilla alsói pedagógus az alsói lecsófőzőversenyt, amelyet mostantól – néhány alsói (kereszt)anyuka frappáns ötlete alapján – Dunakeszi Alcsófesztiválnak neveznek.

Bővebben...:

Idén is nagy siker volt a Futakeszi

futakeszi1A családias hangulatú eseményre több mint ezren neveztek. Az indulók között szerepelt köztük iskola csoport, sportegyesület, közéleti szereplő és a egy 80 éves férfi, aki nemrég futotta le a Balaton Szupermaratont. A díjakat Dióssi Csaba polgármester, Seltenreich József Sportigazgató és Tuzson Bence országgyűlési képviselő adta át.

Bővebben...:

Amatőr jótékonysági röplabda torna

Botos Emléktorna plakát jóI Botos Ferenc Röplabda Mix 2015. április 11-én a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában

Bővebben...:

VII. Nógrádi Attila emlékverseny

Vii. Nógrádi Attila emlékverseny (1983 IV. 28-2008) - sakkverseny

Bővebben...:

Futakeszi 2015

Futakeszi A5 szoro JAVITAS page 001Az elmúlt évi sikerek alapján, az idén Március 29-én vasárnap is megrendezzük, a reptéren a Fut a Keszit, a város tömegsport futóversenyét.

Bővebben...:
Közérdekű adatok

KÖZÉTKEZTETÉS

Munkaidőn kívüli
műszaki ügyelet
telefon: 06 70 380 6473
Közvilágítás
hibabejelentő
telefon: 06 28 430 562
Mezőőri szolgálat
telefon: 06 70 339 4738
Augusztus 2016
H K Sz Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
Gazdaság
Heti tablóajánló